Sokszor és sokak által hangoztatott népszerű mondat az Sl-el kapcsolatban az, hogy annyira gazdag a lehetőségekben, annyira színes és pezsgő világ. Ez valóban így van az pedig, hogy ki mit használ ki belőle csak az egyéneken múlik.
Nem egyszer hallottam már olyat is, hogy valaki egyszerűen nem tudott magával mit kezdeni, hiszen nem mindenki profi építész, scripter vagy sorolhatnám. Akik ezt megtanulták, éreztek késztetést, hogy ilyen körökben bővítsék tudásukat, bizonyára örömüket lelik benne és mi más lehet a cél, ha nem ez, hogy mindenki örömét lelje abban, amit csinál.
Tehát attól, hogy valami nem megy, ezernyi más lehetőség akad ahol bizonyíthatunk, nem is gondolnánk mekkora kalandokat, élményeket tartogathatnak nekünk.
Épp ezért színes ez a világ, mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb elfoglaltságot. Számos szerepjátékot lehet űzni a klasszikustól az sl-ben létrejövő újdonságokig. Ha már ezen a vonalon indultam el semmiképp nem elfelejtendő, hogy nem minden a DCS és a CCS. Ezeken túlmenően igenis nagyon sok olyan rendszer van, amin meglepődnénk ha tudnánk mennyien is használják. Mindenki megtalálhatja a kedvére valót, van ahol hangsúlyosabb és van a hol kötetlenebb szabadabb a rendszer.
Megítélésem szerint, ha elfogadjuk valósnak azt az állítást, hogy az ilyen jellegű tevékenységek is arra szolgálnak, hogy örömünket leljük benne, akkor talán elmondható az is, hogy nem feltétlenül csak a kötött szabályokon alapuló szerepjátékok lehetnek a "legjobbak". Sok helyen kikötik, az adott helyhez, a kor hangulatához illő megjelenést, viselkedést, ami félreértés ne essék jó, hiszen aki ezt szereti, az itt találja meg azt ami neki örömet okoz. Viszont, éppolyan eseménydús, pörgő és szórakoztató lehetőségek vannak a másik oldalon, ahol ez nincs lekorlátozva a természetes kereteken belül persze.
Azonban a szerepjáték sem minden. Nagyon sok embert ismerek, akik profi módon űznek valamilyen online sportot. Érdekesnek hangozhat, hogy például egy rl vitorlázás teljesen más élmény mint slben tenni ugyanezt. Tény, hogy nem egyforma ez nem vitás, de mindkettőnek megvannak a maga szépségei. Egyszer épp vitorlázás közben mondta valaki hogy délelőtt a tengeren volt, este pedig slben folytatta, mert ez az élete. És ne higgyük, hogy ezek a sportok annyira egyszerűek lennének, próbáljunk csak egy sl-beni vitorlás versenyben indulni, de említhetnék ezernyi más sl-hez alakított sportot is.
Legyen az a teljesség igénye nélkül: online hoki, foci, repülés, szörfözés vagy autóverseny minden sportágban vannak olyan nemzetközi közösségek melyek tagjai egy-egy fárasztó nap után otthonukban leülve a gép elé login után újra és újra hódolhatnak kedvenc elfoglaltságuknak és mindezt közösségben, barátaikkal együtt.
Azt hiszem el is érkeztem ahhoz a ponthoz, ami minden sl-beni tevékenység kulcsa, a jó közösség, a jó csapat. A hasonló érdeklődésű emberek együtt jól érzik magukat és így van ez inworld is. Nem zárja ki ezt az sem ha esetleg egyszerre több dolgot is csinálunk, bár tény hogy sokszor több nap, hét, hónap kell ahhoz, hogy ha olyan affinitásunk is van, hogy az adott dologban olyan szintre jussunk mint a legjobbak, mert ismerjük el mindenkinek jólesik az elismerés, vagy az ha egy újoncnak mi mondhatjuk el mit hogyan csináljon, hogy egyszer ő is profi lehessen.
Ezen kívül még számos dolgot ki lehet próbálni, a lényeg az, hogy élvezd azt, amit csinálsz, hiszen ezért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat, együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése